Putyin le akarta dobni az atomot Ukrajnára, megvan, ki beszélte le róla
Közbe kellett avatkozni, mert az orosz elnök tenyere már a piros gombon volt.
Az Op1 tévének adott interjújában a holland kormányfő aggodalmát fejezte ki a jogállamiság magyarországi és lengyelországi állapotával kapcsolatban is.
A Dutchnews hírportál tudósítása szerint Mark Rutte azt mondta: az olaszországi választásokon győzelmet arató pártok,
Hozzátette: kormánya megpróbál majd együttműködni az leendő olasz kormánnyal. „Nem szabad naivnak lennünk, de mindenkinek meg kell adni az esélyt” – hangoztatta. Még nem gratulált Giorgia Meloni győzelméhez, ezt csak akkor teszi meg, ha a miniszterelnök-jelölt már hivatalban lesz - tette hozzá. Az interjúban Rutte kifejezte aggodalmát a jogállamiság magyarországi és lengyelországi állapotával kapcsolatban is.
A kormányfő az interjúban kitért a holland társadalmi feszültségekre, egyebek között a kormány agrárpolitikája miatt tüntető gazdákra, a menekültügyi válságra, a családtámogatási botrányra. Elismerte, hogy e válságok alatt „kevésbé volt látható”, mint amennyire az ország vezetőjének kellene.
Rutte elismerte: kormányát gyakran éri az a kritika, hogy túl lassan talál választ az egyes problémákra. „A kabinetnek komolyan kell vennie a bírálatokat, és a bonyolult ügyek esetében, amelyeket nem lehet egykönnyen megoldani, magyarázattal kell szolgálnia” – mondta a miniszterelnök.
(MTI)
Nyitókép: BRYAN R. SMITH / AFP